Sikerült pár mondatra elkapnunk Sövér Lacit a Pannónia-ringen,  aki az ERT Racing – Szlovákia – egyik legtehetségesebb versenyzője.

 

Először is nagyon gratulálok Neked a helyezésedhez! Kérlek, mutatkozz be.

Köszönöm szépen! Én Sövér László vagyok.

 

Melyik csapat tagja vagy?

Az ERT Racingé.

 

Melyik ország?

Szlovákia… vagy is Magyarország, csak szlovák csapatnál vagyok. A ketagóriám második helyezettje lettem.

 

Milyennek érezted a mezőnyt?

Úgy gondolom, hogy nagyon erős mezőny, hiszen a mezőny eleje az Európa Bajnokságról érkezik ide mindig, és úgy érzem, hogy ez a második helyezés ez nagyon jó.

Erőseknek mondhatóak.

Igen, erősek.

 

Ez a pálya mennyire fekszik neked?

Én személy szerint szeretem, mert ez egy technikás pálya, amin általában mindig jól megyek, ezért volt esélyem arra, hogy elől menjek. Talán akkor, hogy ha egy kicsit jobb motorunk van, akkor még előrébb lettünk volna – csak abból kaptunk, de ez is tökéletes volt azokkal szemben, akik 2-szer 3-szor 4-szer több pénzt ölnek bele, úgyhogy én elégedett vagyok a hétvégével.

 

Ez a mostani volt a szezon 3. versenye. Előtte ugye voltál az Adrián és Dunaszerdahelyen is. Elmondanád, hogy ott milyen eredményeket értél el?

Adria nem sikerült olyan jól, hiszen nagyon vigyáztam a vázra, az első versenye volt, úgyhogy ott óvatosan mentem. Szlovákiában sikerült nyerni a második helyről és ott mindent megnyertünk; és most itt ugye a második helyen értünk célba. Kis szerencsénk is volt, de egyébként egész jó volt.

 

Mondanál pár szót a céljaidról?

A célom az idei évben hogy megnyerjem a CEE-t és a Magyar Bajnokságot, de a Magyar Bajnokság megnyerésével is nagyon elégedett lennék, úgy hogy ez a fő cél, de a CEE-t sem lenne rossz megnyerni J

 

Sok sikert hozzá, köszönöm szépen az interjút.

 

Köszönöm, Sziasztok!

 

Sövér László Interjú – teljes